Egy új könyv – egy új világ
Két nő és három férfi felébred egy börtöncellában.
Nem emlékeznek a helyre, egymásra, önmagukra.
A múlt elveszett – a jövő nem látható.
A regény műfaja: thriller.
ÁTVEHETŐ!
Ár: 4000 HUF
Személyesen: Váci u. 12. (IV. emelet Fodor Szilárd)
Postán egy plusz 700 Ft-os költség.
Tel: 30-388-6660
E-mail: reportok@gmail.com
További Duncan Shelley könyvek
Részlet:
ELSŐ FEJEZET
1.
Felébredt. Azonnal felült, nehogy visszaaludjon. Lassú fejkörzésbe kezdett, roppant is a nyaka, ami szinte kéjes érzéssel töltötte el. Vett néhány mély lélegzetet, és kinyitotta a szemét.
Teljes sötétség vette körül, melyet egyetlen aprócska fénypont sem kísérelt meg eloszlatni. Nézte a fénytelen, árnytalan semmit, és próbált igazán magához térni.
Önkéntelenül a fejéhez nyúlt, hogy hátrafésülje a haját, de csak a csupasz bőrt érintette. Egykedvűen konstatálta magában, hogy kopasz. Úgy érezte, csak nemrég óta az, és még nem szokta meg, hogy nincs haja. Megmasszírozta a tarkóját, csinált egy fejkörzést jobbra, azután egyet balra.
Mi van ma?
Az emlékezetében kutatott, hogy eszébe idézze, mit ígért mára, kinek, mikorra, hová kell mennie, mit kell elintéznie. Semmi nem jutott eszébe, annyira le volt lassulva, hogy úgy érezte, még mindig alszik.
Éhség mardosta. Megtapogatta a hasát, mintha csak biztatni akarná magát, hogy mindjárt kap valami finomat.
Hm…
Valamilyen vastag anyagból készült felső volt rajta, alatta vászonpóló. Arra gondolt, talán berúgott, de nem fájt a feje, nem szédült, nem kínozta hányinger. Valójában eléggé jól érezte magát fizikailag, leszámítva az éhséget.
A keze lejjebb csúszott. Farmernadrág, bakancs.
Így aludtam?
Másnaposságot nem érzett, ahogyan fájdalmat, fáradtságot sem.
Megérintette a homlokát, hátha forró, de láza sem volt.
Gondolatai visszatértek a programjára. Mit ígért meg mára? Kivel kell találkoznia? Mit kell csinálnia?
Még mindig semmi. Egyszerűen nem jutott eszébe.
Bal felől, a párna irányából hűvös szellő csapta meg.
Nyitva az ablak?
Már éppen le akart lépni a padlóra, amikor köhögést hallott.
Erre felkapta a fejét.
Újabb köhintés.
Egy férfi…
Koncentrált, összeráncolta a homlokát, erőnek erejével próbált felidézni valamit, de csak a feneketlen ürességet találta magában.
Rádöbbent, hogy nem tudja, hol van.
– Hogy s mint? – szólalt meg.
A hangja egészen kellemesnek hatott, bizalomgerjesztőnek érezte.
– Jól – jött a válasz kisvártatva, nagyjából szemből, úgy három méter távolságból. – És te?
Rekedtes hang, nagyon egyedi hangmagassággal. Nem tudta, hová tenni, nem volt ismerős.
– Én is – felelte. Szívesen faggatózott volna, de nem akarta lejáratni magát ostoba kérdésekkel, inkább taktikázni kezdett. – Nos, milyen volt? Remélte, hogy erre a kérdésre használható információt kap, és végre minden kitisztul.
– Mi? – kérdezett vissza a másik.
– Az este. Milyen volt a tegnap este? Három másodperc múlva jött a válasz.
– A tegnap az tegnap, öreg – nevetett a rekedt. – Szerintem te jobban emlékszel, mint én. – Persze, hogy emlékszem, de arra vagyok kíváncsi, hogy benned mi állt össze az este óta. Komolyan érdekel a véleményed erről az egészről. Nem akarom elmondani a sajátomat, hogy ne befolyásoljalak. Csak őszintén!
Feszülten hallgatózott a sötétben, várta a másik válaszát. Közben azon gondolkodott, kapcsolja-e fel a villanyt, vagy várjon még vele. A sötétség elrejt a külvilág elől, a sötétség elrejti előled a külvilágot. Egészen költőinek hatott a gondolat. Eltelt három, négy, öt másodperc, és nem jött válasz. Hat, hét, nyolc másodperc. Csak a csend.
– Itt vagy? – kérdezte a kopasz.
– Igen – felelte a rekedt.
– Nos?
Újabb hosszadalmas, kínos hallgatás, melyet egy hisztérikus hang tört meg.
– Válaszolj már, baszd meg! Egy nő! Húsz-huszonöt évesnek tippelte a hangja alapján.
– Bocsánat, nem akartalak felébreszteni – mentegetőzött, remélve, hogy reakcióként kap valami információt.
– Ébren voltam – mondta a nő.
A hang szemből jött, de nem abból a magasságból, ahonnan a rekedtes hangú férfi hangja, hanem lejjebb. A földön fekszik?
Kínos csend, melyet ismételten a nő ingerült felcsattanása szakított meg.
– Válaszoljál már a kurva életbe! Ne kéresd magad!
Ismét lassan vánszorogtak a másodpercek, mire a rekedt végre beszélni
kezdett.
– Az van, hogy...
...
– Mi nem a rabok vagyunk, hanem az őrök? – kérdezte. – Az őr… a
hulla… kolléga? Nem mi öltük meg?
Ez a lehetőség egészen megnyugtatta.
A csapat elindult vissza a folyosón átkutatni a többi cellát. Lola még
álldogált, nézte a torlaszt. Nagy nehezen megértette. Felkapta a
csomagját a földről és futott a többiek után.
– Börtönlázadás volt, és ide menekültünk – gondolkodott hangosan. –
Harcoltunk, bántottak minket, ide húzódtunk vissza!
– Lehetséges! – értett egyet Garrett.
Megérkeztek az első zárkához, bevilágított.
Senki.
Jött a következő. A következő. A követk...
