Szellemi Orgazmus

 2009.12.17. 05:18

 

 

Elkezdtem olvasni Duncan Shelley új könyvét  (elődjét - ami elméletileg ugyanaz - már 2x olvastam kb. 1 éve), és olyannyira megdöbbentett a kikezdhetetlen gondolati logikája, hogy szellemi lelkesedést éltem át. A zeitgeist több órás filmjeit már többször láttam, de úgy igazán nem értettem meg, hogy akkor mi is van. Itt egy fél oldalban úgy leírja a lényeget, hogy nincs kétséged afelől, hogy teljesen megérted a forrást. Ezután megnéztem újra a "Gazdasági Bérgyilkos" 10 perces filmjét href.hu/x/awau és megértettem, hogy mi a kamat és miért okoz a kamat inflációt. Félelmetesen egyszerű.

 

A könyvből pedig egy részlet ami a megdöbbenésemet elindította:

 

"Vegyünk egy kis logikai eszmefuttatást:

 

1. 1913-ban az Egyesült Államokban magánkézbe került a pénzkibocsátás joga. Ez alkotmányellenes volt akkor is és az ma is (lásd: az Amerikai Egyesült Államok Alkotmánya, I. cikk, 9.paragrafus, 5. bekedés, mely szerint kizárólag a Kongresszusnak van joga az Egyesült Államokban pénzt kibocsátani).

2. John F. Kennedy elnök hozott egy törvényt, amellyel visszahelyezte a pénzkibocsátás jogát a kormány kezébe. 

3. Fél évvel később meggyilkolták.

4. Alelnöke, Lyndon B. Johnson lett az új elnök.

5. Johnson hivatalba lépését követő legelső intézkedése az volt, hogy eltörölte Kennedy törvényét, és a pénzkibocsátás jogát visszaadta magánkézbe.

Ezek történelmi tények.

Ön szerint van köztük, összefüggés?

Az Amerikai Egyesült Államok kormánya pénzt vásárol egy amerikai magáncégtől, és ez a cég naponta több milliárd dollárt keres azzal, hogy pénzt bocsát ki: bankjegyeket nyomtat, és virtuális, csak és kizárólag számítógépek memóriájában létező pénzt hoz létre. Ez a cég egy bank. És naponta sok milliárd amerikai dolllárt keres mérhetetlenül csekély befektetéssel. Ez jelenleg a legnagyobb üzlet ezen a bolygón. 

Ön szerint elképzelhető, hogy valaki napi több milliárd dollárért képes legyen akár még ölni is?

Ön szerint létezhet olyan szervezet, amely naponta több milliárd dollárt keres, és ezáltal elegendő hatalmat birtokol ahhoz (is), hogy megölessen egy elnököt?

Hátborzongató kérdések, de nem lényegesek. Mert ..."

 

Nem tudom el lehet-e sajátítani azt az írást, ahogyan Ő ír, de vasárnap kipróbálhatod magad:

 

href.hu/x/awb2

 

 

 

 

 

 

Atmoszférateremtés

 2009.12.06. 17:08

 Ez a tanfolyam egy blokkja a Duncan Shelley Író Akadémiának.

Önállóan is elvégezhető.

 ATMOSZFÉRATEREMTÉS

Az atmoszférateremtés célja, hogy életre keltsük a szöveget. E nélkül csupán száraz, lelketlen, holt betűhalmaz, egyszerű közlés, mint egy adóbevallás vagy egy vízállásjelentés.

Amikor egy szövegnek van atmoszférája, más szóval hangulata, az olvasó átéli a leírtakat. Ha ez hiányzik, külső szemlélő marad, és a történet nem kerül elmesélésre.

Az atmoszférateremtés a stilisztika. A stilisztika a tartalomhoz illő forma megválasztásának művészete.

A stilisztika sokféle eszközt használ attól a céltól vezérelve, hogy hangulatot adjon a szövegnek: bizonyos szavakat használ, bizonyos szavakat kerül; van, amit leír, van, amit nem; valamint tagolja, és formázza a szöveget. Ezek mind a stilisztika eszközei.

A filmnél az atmoszférateremtés részben a szöveget, részben a színészi játékot, és részben technikai fogásokat foglal magában. A szöveg azonban itt is szerepet kap, a dialógusoknál épp úgy, mint a forgatókönyv leíró részeinél (instrukciók).

Az író számára nem léteznek szinonimák, mert minden szónak más a hangulata. A megy, jár, baktat, bandukol, sétál, sétafikál, lófrál, andalog szavak anatómiailag ugyanazt jelentik, mert egyik lábunkat tesszük a másik után, de érzelmileg óriási szakadék tátong közöttük.

Milyen stilisztikai eszközök állnak az író rendelkezésére? Hogyan gyűjtsön szavakat egy-egy helyszínhez, egy-egy szereplőhöz, vagy jelenethez? Hogyan döntse el, hogy mit érdemes leírnia és mit nem, hogy elérje a kívánt hatást? Hogyan tagolja a szöveget, hogy annak hangulatfokozó hatása legyen? Ezek képezik e tanfolyam témáit.



Időpont:


2010.08.26 Csütörtök


Helyszín:

 

GNM Képzési Központ, Budapest, V. ker. Ferenciek tere 2. I.



Ár:
20.000 Ft




Jelentkezéshez küldj egy "JÖVÖK" tárgyú levelet.
sziklaszilard@gmail.com
30-388-6660

Először is az írás mestersége és szakértelme létezik, és azt meg lehet tanulni.

 

Azt halljuk, hogy ahhoz, hogy valaki íróvá váljon vagy egyszerűen csak képes legyen arra, hogy megírjon egy épkézláb novellát vagy egy regényt, ahhoz neki valamilyen speciális tehetséggel, született adottsággal kell rendelkeznie. Valamilyen megfoghatatlan és a többség számára elérhetetlen tulajdonság birtokában kell lennie.

 

Nos, ez nem így van.

 

Az írás egy ugyanolyan tudásanyag, mint a fizika vagy éppen az elsősegélynyújtás.

 

Meg lehet tanulni, el lehet sajátítani.

 

Létezik egy kidolgozott, alapos és leírt tananyag az írásra vonatkozóan.

 

Az írói mesterségnek kilenc alkotóeleme van. Kilenc. Nem több, nem kevesebb, hanem éppen ennyi.

 

Ezek a következők:

a stílus, a megalapozás, a dramaturgia, a rejtély és még további öt terület.

 

Ezek alkotják az írás mesterségének alapjait. És el lehet őket sajátítani.

 

Hogyan, hol és mikor?

 

Duncan Shelley  ONLINE Íróműhely

 

Küldj egy e-mailt a sziklaszilard@gmail.com -ra.

 


 

 

 

Kiket várunk?

Bárkit, akit érdekel az írás területe – akár legyen szó regényről, novelláról vagy éppen szakkönyvről.

 

Miket mondtak a résztvevők?

 

„Azért jöttem el a szemináriumra, mert azt gondoltam, hogy bár könyvet soha nem akartam írni, az élet minden működési területén szükség van arra, hogy jól írjak le bármit, és amit a regényírásról tanulhatok, azt fel tudom használni máshol is. A második nap reggel már azon gondolkodtam, hogy hogyan tudnám megírni ezt a regényt, mert tényleg jó lenne egy ilyen üzenetet eljuttatni a fiatalokhoz. Aztán újra előkerült egy régi ötletem: gyerekeknek szóló használható szakácskönyv megírása, és most alkalmasnak tartom magam arra, hogy meg is valósítsam. Szóval, kaptam egy nagy lökést afelé, hogy elinduljak ebbe az irányba is. Köszönöm a lehetőséget!” (T. J.)

 

„Tapasztalat, gyakorlatszerzés, ötletek, az ALAPOK. Ezért jöttem, megkaptam.” (Krisztina)

 

„A tehetség mellé most már eszközök is vannak, ami nagyon klassz dolog. De mindezeken túl nagyon hálás vagyok azért, hogy velem hasonló érdeklődésű emberek társaságában éledt újra a vágy, hogy íróként is sikeres legyek. A megszerzett tudás segítségével erre minden esélyem megadatott.”  (név nélkül)

 

„Ez a két nap számomra vegyes érzelmekkel telt el. Először arra jöttem rá, hogy nem tudok semmit a regényírásról, néhány elbeszélő vagy dialógusos felvillanástól eltekintve, aztán pedig áldottam az eget és magamat, hogy eljöttem, mert belegondolni is rossz, hogy miket írogattam volna ezután, ha nem tudom ezeket az információkat. Tényleg köszönöm, hogy részt vehettem ezen a szemináriumon! Ami még nagyon tetszett nekem az az, hogy ennyire széleskörűen tájékoztattak minket az írással kapcsolatban, a kiadást is beleértve.” (T. E.)

 

„Részt vettem már más írótanfolyamokon is, de ez az első alkalom, hogy egy teljes rendszert kaptam a kezembe, ráadásul ebbe a régi ismereteket is beilleszthettem. Gyakorlat centrikus kurzus, ahol így az eszközöket nem csak megismertük, de azonnal alkalmazhattuk is, hogy rögzítse a tudást. Köszönöm!” (név nélkül)

 

„Köszönöm, hogy itt lehettem. Köszönöm, hogy ilyen csapatban dolgozhattam 2 napig. Köszönöm, hogy regény helyett szakkönyvet fogok írni, ami bestseller lesz. Ámen.”  (H. J.)

 

 

 

Ezeddig több mint 150 elégedett végzősünk van.

Csatlakozz Te is!

 

Elérhetőség:
Fodor Szilárd
30-388-6660

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

süti beállítások módosítása